A golden retriever

A golden retriever története a XIX. században kezdődött Skóciában. Abban az időben számos angol nemes próbálta kitenyészteni a tökéletes vadászkutyát. A skót vidékek ideális vadászterületek voltak és a korabeli tenyésztők igénye nem csupán egy jól használható, hanem egyben szép megjelenésű, megbízható családi kutyára is kiterjedt. A golden retriever alakítói egy olyan kutyát akartak, aki a lelőtt vadat felkutatja és behozza a vadásznak.  Nem ismer akadályt, legyen az, sűrű bozótos, vagy erdő, akár víz. A mai napig ezek a képességek megmaradtak benne.

Sir Dudley Marjoribanks brit arisztokrata - későbbi Lord Tweedmouth - az 1800-as évek második felében a skóciai Loch Ness közelében levő Guisachan nevű birtokán élt. A birtok kulcsfontosságú Lord Tweedmouth ideális tulajdonságokkal rendelkező vadász- és családi kutyára vonatkozó álmainak valóra váltásában.

Arra is törekedett, hogy külsőségekben is öröm legyen nézni ezt a fajtát munka közben. Ennek az eredménye lett ez a csodálatos fajta, mely egyszerre lett remek vadászkutya és gyönyörű külsejű eb is egyben.

Lord Tweedmouth 1865-ben megvásárolta első kutyáját, aki egy regisztrálatlan fekete hullámos-szőrű retriever alomból származott és az egyetlen sárga színű kutya volt fekete alomtestvérei között. Az első alomban 4 kölyök született, melyek a fajta kialakulásának alapjait képezték. Mivel a lord vérbeli vadász volt, így ezeket a kutyákat olyan fajtákkal keresztezte, akik nagyon jó vadászképességgel rendelkeztek.

Az angol Kennel Club 1903-ban regisztrálta az első goldeneket Flat-Coats Golden néven, ebben az időben a Golden Retriever és a Flat Coated Retriever hivatalosan egy fajta volt.

1911-ig kellett várni ahhoz, hogy megvalósuljon e két fajta különválása. Végül 1913-ban ismerték el a Golden Retrievert, mint önálló fajtát.

 

A mai goldenek ezen társas vadászkutyák leszármazottjai. Fő jellemzőjük, hogy vezetőjük lába mellett türelmesen sétálnak vagy várakoznak, míg parancsot nem kapnak egy vad elhozására, legyen az vízi vagy szárazföldi elhozás. Szintén remekül helytállnak a vad felkutatásában és megtalálásában, felvéve annak illatát, ehhez kihasználva a szél mozgását, mely a vad pontos helyére vezeti őket. Mindehhez azonban szükséges az átlagon felüli intelligencia, a taníthatóság és a jó fizikai állapot. Valamint az engedelmesség és a ’will to please’ magatartás a vezetője felé. Egy retriever alapvetően kell, hogy kiváló szaglással, illetve erős találni akaró-, és elhozás vággyal rendelkezzen, amihez a puhaszájúság alapkövetelmény; a vadat sérülés nélkül a vezetőjének a kezébe kell átadnia. Végül, de nem utolsó sorban egy golden retrievernek magabiztosnak kell lennie, barátságosnak ahhoz, hogy akár egy csoport részeként is tudjon dolgozni vadászatokon más vadászok és kutyák társaságában.

Mivel társas lények, az ember közelségét maximálisan igénylik, családjuk minden mozzanatára reagálnak, nem véletlen, hogy sokukat terápiás célra is tudják használni. A kutya asszisztált terápia révén idősek, betegek életét teszik szebbé, könnyebbé, sőt, a gyógyulásukat is nagy mértékben segíthetik. Segítő kutyaként mozgáskorlátozottak, és újabban pl. epilepsziás betegek életét is megkönnyítik. Előbbi esetben például segítenek ajtók, szekrények kinyitásában, öltözésben, a legkülönfélébb tárgyak hozásában (kiváló apportírozó ösztönük sokat segít ebben), míg érzékenységüknek, szenzoraiknak köszönhetően képesek lehetnek epilepsziás roham előre jelzésére is, így beteg gazdijuk felkészülhet rá, védekezhet ellene (illetve esetleges negatív hatásait csökkentheti).