A m i n d e n s Ă© g.
FĂĄjĂł szĂvvel tudatjuk, hogy legdrĂĄgĂĄbb Lilinket szeptember vĂ©gĂ©n elengedtĂŒk.
BelĆle sosem kaphattunk eleget, Ă©s mĂĄr nem is kapunk többet.
A ânincs többĂ©â felfoghatatlan.
Az utolsĂł szĂŒletĂ©snapjĂĄn helyette kĂvĂĄntam, bĂĄrcsak lassĂthatnĂ©k az idĆ mĂșlĂĄsĂĄn, sajnos nem teljesĂŒlt a kĂvĂĄnsĂĄgom.
CsodaszĂ©p Ă©veket kaptunk tĆle, egy Ășj vilĂĄgot nyitott meg szĂĄmunkra. TĆle kaptam mindent. Miatta lettem rajongĂłja a fajtĂĄnak & a retrieveres vilĂĄgnak, amiĂ©rt örökkĂ© hĂĄlĂĄs leszek neki.
VelĂŒnk marad a szĂvĂŒnkben Ă©s a gondolatainkban.
Hiszem, hogy mutatni fogja tovĂĄbb az utat. A tervek Ă©s ĂĄlmok ĂĄltala Ă©s Ă©rte szövĆdtek. Pokolian nehĂ©z nĂ©lkĂŒle. Minden erĆmmel azon leszek, hogy folytassuk az utat, melyet Ć kijelölt szĂĄmunkra.
MĂg a szĂvĂŒnk meg nem szƱnik dobogni, emlĂ©ked Ă©lni fog kiskutyĂĄm.
